Oldal kiválasztása

Magyar Református Korálkönyv /2

Intonációkkal és az 1996-os Énekeskönyv énekverseivel

A Magyar Református Énekeskönyv megjelenésének 20. évfordulóján, a Reformáció 500 éves jubileumára egy olyan kiadvány jelent meg a közelmúltban, mely egyedülálló a Királyhágómelléki Református Egyházkerület történetében, hiszen a gyülekezeti éneklés kíséretére szerkesztett kántorkönyvek, korálkönyvek közül az első, amely ebben a régióban látott napvilágot.

A Kántorképző Tanfolyam és a gyakorlati kántori munka során már évekkel ezelőtt felmerült az igény egy olyan korálkönyvre, amely az énekeskönyv szövegét is tartalmazza, és nagymértékben segíti a kántorok munkáját. A szerkesztés ötletgazdája Rácz Lóránd Márton zilah-belvárosi kántor, zenetanár, a Kántorképző Tanfolyam tanára, aki közel háromévi munkával készítette el ezt a kiadványt. A korálkönyv nemcsak formailag, hanem tartalmában is megújult, hiszen a könyv számára új letétek és új intonációk is születtek. A szerkesztő munkatársai között találjuk Draskóczy László, Sepsy Károly, Berkesi Sándor nevét, a zsoltárokhoz pedig egyik hollandiai korálkönyv letéteit vette át a szerkesztő, mindegyik önálló intonációval ellátva.

Jellemzők
Termék típus:
Könyv
Alcím:

Kiadó:
Erdélyi Református Egyházkerület
Szerkesztő:
Rácz Lóránd Márton
Illusztráltság:
kottákkal
ISBN:
979-0-69490-015-1
EAN kód:
9790694900151
Kötés típusa:
Keménytáblás
Méret:
18 x 25 cm
Kiadás éve:
2016

39.80

1 készleten

1 készleten

Cikkszám: PAR-497-C4 Kategóriák: ,

HungarySlovakiaUkraine
0
    0
    Kosár
    Az Ön kosara üresVissza az üzletbe