Mostanában mint lelkigondozó és életápoló egyre több olyan emberrel találkozom, akik maguk sem tudják, miért dideregnek és miért szorongnak, de szinte hipnotizáltan merednek a növekvő és sűrűsödő árnyakra, amelyek naponként jelennek meg előttük, a tévé képernyőjén is. Ezért arról szeretnék írni: nincs olyan árnyék, amely mögött ne ragyogna fény. Egyébként csak ott van árnyék, ahol fény van.
Az a tapasztalatom – s ez lélektani tény is -, hogy mindenki akarattal, akaratlanul is azonosul azzal, amire néz, amire dermedten rámered. Aki az árnyékra mered, arra rámered az árnyék, és beárnyékolja az életét. Aki a Fénybe mártja arcát, életét – kifényesedik és megmelegszik, mint a napozó ember, sőt magában és magával viszi a fényt és a meleget.
Így született meg bennem három sorban mondanivalóm summája:
Árnyék mögött fény ragyog,
nagyobb mögött – még nagyobb,
amire nézek: az vagyok.